LÁTNIVALÓK

Látnivalók Balatonfüreden

Városi Múzeum
A néhai fürdőigazgató villája, négy nagyobb téma: a közlekedés, a gyógyfürdő, az Anna-bál és a színház köré csoportosítva mutatja be Balatonfüred reformkori történetét. A múzeum épületében kap helyet a Helytörténeti Gyűjtemény gazdag könyvtárával, valamint a Látogatóközpont.

8230 Balatonfüred, Blaha u. 3.

Jókai Mór Emlékház
Jókai Mór 1870-ben épült villában írta a máig talán legnépszerűbb regényét, az Aranyembert, és más, a Balatont népszerűsítő novelláit. Az országban egyedülálló író-ház bepillantást enged a Jókai Család füredi mindennapjaiba, felidézi társasági életük hangulatát.

A Jókai Mór Emlékház kiállítása a januári – februári időszakban csak előzetes bejelentkezéssel és időpont egyeztetéssel látogatható.

8230 Balatonfüred, Honvéd u. 1.

Vaszary-villa
A hányattatott sorsú épület a 2010-re megvalósult restaurálással Balatonfüred egyik legrangosabb és legjelentősebb épülete lett. A főként képzőművészeti alkotásokat bemutató épületegyüttesben a kiállításokat irodalmi, zenés és előadói estek kísérik, sőt, egy-egy alkalommal neves közéleti személyiségek, művészek vezetésével haladhatunk végig a villa csodálatosan felújított épületében.

A Vaszary Villa az egész család számára tartalmas szórakozást ígér; a tematikus múzeumpedagógiai foglalkozások hat éves kortól kínálnak különleges programot a kicsiknek, míg a felnőtt látogatók igényes időtöltéséről a Vaszary Kávézó és a Vaszary emlékeket és relikviákat is árusító Vaszary Könyvesbolt gondoskodik.

8230 Balatonfüred, Honvéd 2-4.

Blaha Lujza nyaralója
A „nemzet csalogányaként” emlegetett Blaha Lujza nyaralója 1861-ben épült, ma Blaha Lujza Hotel és Étterem.

8230 Balatonfüred, Blaha L. u. 4.

Anna Grand Hotel****
Régen Nagyvendéglő és Kurszalon. Az Anna-bálok helyszíne minden év júliusában.

8230 Balatonfüred, Gyógy tér 1.

Horváth-ház
Itt rendezték 1825-ben az első Anna-bált. 1798-ban épült copf stílusban. Ma lakások, üzletek találhatók benne.

8230 Balatonfüred, Gyógy tér

Kossuth Lajos savanyúvíz forrás, ivócsarnok
A Szívkórház előtti téren található ivócsarnokban a híres balatonfüredi savanyúvizet kóstolhatják meg a vendégek és a gyógyulni vágyók. A csarnok 1800-ban épült klasszicista stílusban, majd 1853-ban átépítették.

8230 Balatonfüred, Gyógy tér

Állami Szívkórház
1869-71. között épült, számos híres politikus, tudós, költő lelte gyógyulását a falai között.

8230 Balatonfüred, Gyógy tér 2.

Füredi Panteon
Balatonfüredhez kötődő híres írók, művészek, tudósok emléktáblái tekinthetők meg.

8230 Balatonfüred, Gyógy tér 1.

Tagore sétány és emlékfa park
Névadója a Nobel díjas hindu költő, Rabindranath Tagore, aki 1926 őszén a Szívkórházban nyerte vissza egészségét. A sétány elején emlékfája és szobra látható. Az emlékfa parkban híres költők, politikusok, tudósok ültettek fát.

Kisfaludy Galéria
A Galéria épületét az 1800-as években a tihanyi Bencés Apátságtól Neumann Lázár bérelte, az épület vendéglő volt. 1914-ben megkezdték a vendéglő „mozgó színházzá” alakítását, azaz mozi és színi előadások céljára építették át ruhatárral, cukrászdával. 2004-ben a Balaton-part Ékköve projekt keretében átalakították, a képzőművészet otthona lett.
Nyitva tartás: aug. 31-ig 10.00-22.00 óráig, szept. 1-től okt. 31. 12.00-18.00 óráig K-V, nov. 1-től 2010. márc. 15. 11.00-17.00 óráig K-P

8230 Balatonfüred, Kisfaludy u. 1.

Kerektemplom és Galéria
1841-46. között épült klasszicista stílusban, a templom alagsorában felújított galéria nyáron otthont ad képzőművészeti kiállításoknak.
Mise: Vasárnap: 11.00

8230 Balatonfüred, Blaha u.1

Lóczy-barlang
A közel 150 m hosszú és 20 m mély – formakincsét tekintve – különleges mészkő barlang a Balaton világhírű kutatója, id. Lóczy Lajos nevét viseli.

Nyitva:
ápr. 28. – szept. 30.: 10.00 – 18.00

Belépő: felnőtt: 500 Ft,
kedvezményes: 400 Ft,
gyermek: 300 Ft
Tel.: +36 87 555 291
Balatonfüred, Öreghegyi út vége

Koloska-völgy
A Koloska forrás mellett pihenő és főzőhelyet, szalonnasütő helyeket, erdei tornapályát és erdészeti, természetvédelmi tanösvényt alakítottak ki. Turista útvonallal jelzett.

Jókai kilátó – Tamás-hegy
A Tamás-hegy tetejéről csodálatos kilátás nyílik a Balatonra és a környező településekre.

 Kiserdő
Az 1831-ben épült első Dunántúli Magyar Nyelvű Kőszínház megmaradt oszlopai tekinthetők meg. A Kiserdőben játszótér és teniszpályák várják a kikapcsolódni vágyókat.